Az utóbbi egy évben rengeteget tanultam az élettől. Nagyon nehéz időszak volt ez számomra, de ha úgy vesszük, nagyon tanulságos és ezáltal csak erősebb és tapasztaltabb lettem. Megtanultam, hogy az emberi kapcsolatokban nem számít sem kötelék, sem vér és a körülmények pedig végképp nem. Minden amiben élsz, ami körülvesz lehet illúzió és aztán jön a kőkemény valóság. Amikor úgy érzed minden darabokra hullik körülötted. Egy boldog és összetartó családom volt és nem gondoltam volna, hogy szertehullik. Fel sem merült bennem ennek a lehetősége és aztán egyszer csak beállt a tél. A rideg valóság. A biztonságérzet ami volt, megszűnt, a felelősség csak egyre nagyobb, magányos lettem. Egyedül maradtam a kisfiammal. Megtanultam, hogy soha ne a szavait nézzem egy embernek, hanem a tetteit.

Kevés barátom van, de rájuk minden helyzetben számíthatok. Megtanultam, hogy néha a legváratlanabb helyről kapok hatalmas segítséget. Egyedül vagyunk, de mégsem vagyunk egyedül. Megtanultam, hogy ha lassan is haladok, de nem adom fel, és akkor biztosan célt érek. Mindenhez türelem és idő kell. A családom támogatása ebben az időszakban rengeteget számított és a mai napig hálás vagyok nekik érte, mindenért, amit értünk tettek és tesznek. Ez az egy év elég volt arra, hogy újra tudjak úgymond élni. Kimozdulni a komfortzónámból, a bezártságból, amiben éltünk árnyékként. Mi ketten Levivel mindenre képesek vagyunk együtt. Ő tartott életben, mikor már nem láttam a kiutat. Sokáig nem voltam képes kapcsolatot teremteni, pedig lett volna rá lehetőségem, de nem ment. Tudtam azt, hogy igen is szükségem van egy társra aki fogja a kezem és akire számíthatunk. Nem csak én hanem Levi is. Akinek nem csak én vagyok fontos, hanem ő is és nem utolsó sorban elfogadja ezt a helyzetet, amiben vagyunk. Ami valljuk be, egyáltalán nem egy hétköznapi és könnyű dolog. Létezik ilyen férfi, aki mindezek mellett nekünk is fontos?

Azt gondoltam, lerágott csont. Ilyen nincs is. A bizalmam és a férfiakba vetett hitem egyszerűen megszűnt létezni. A magány viszont egyre csak elhatalmasodott bennem. Erős vagyok ezt is kibírom, nem agyalok, csak sodródom az árral és majd lesz valahogy. Voltak akik nagy érdeklődéssel fordultak irányunkba, de valahogy nem volt meg az a plusz. Tudjátok, mikor majd kiugrik a szíved a helyéről?! Sokáig tartott ez az időszak. Már-már feladtam ezen részét az életemnek, hogy rám talál a szerelem és egyszer csak… Berobbant… Beállt a tavasz.

Mindent elsöprő és nagy szerelem. Váratlanul jött, szinte hihetetlen és álomszerű. Egy ember akinek fontosak vagyunk, aki úgy fogad el minket, ahogy vagyunk minden nehézséggel együtt. Akit szeretünk mindketten. Leírhatatlanul. Akinek nem csak én, hanem Levi is épp annyira fontos. Aki ha kell órákig játszik vele és közben jókat beszélgetünk. Berobbant az életünkbe pillanatok alatt és felforgatott mindent. Jó értelemben.

Kaptam már támadásokat, hogy fiatalabb és, hogy mit szólnak mások, stb… Én már nem akarok megfelelni másoknak. Csupán szeretnék boldog lenni. Most végre az vagyok! Nagyon, de nagyon boldog! Az egyetlen dolog, ami kettőnk közé áll, az a távolság. Azt gondolom, hogy ha az embernek valaki igazán fontos, akkor az mindent megtesz a másikért és nem számít se kor, sem idő, sem távolság és semmi. Számomra egyetlen egy dolog az, ami jelen esetben a legfontosabb, az pedig, hogy ez az ember újra reményt, hitet és boldogságot adott nekünk egy boldog élet felé. Nagyon szeretjük!