Állandó magány, sokszor úgy éreztem a külvilágtól teljesen elzárkózva lenne jó, hiszen mikor megtudtam, hogy Levi gyógyíthatatlan beteg egyszerűen minden gondolat és érzés ebbe az irányba mutatott, minden ekörül forgott. Sokan nem tudták kezelni ezt a helyzetet, régi barátok eltűntek akikre számítottál, de lettek újak akik melletted vannak és akiken meglepődtél. Nincsenek sokan. Egy kezemen meg tudom őket számolni és még talán hely is marad, de rájuk lehet számítani ha beütnek a rossz dolgok. Igaz a mondás, hogy a bajban derül ki, ki az igaz barát. Sajnos mindannyian messze laknak tőlünk, de ők lélekben mindig velünk vannak és támogatnak minket minden lehetséges módon. Őket nagyon meg kell becsülni. Aztán amikor azt hallottad mindenkitől, hogy most még jobban össze kell tartani a családodat, mert ez a helyzet mindenkinek nehéz. Nem sikerült, ketten maradtunk, de erős vagyok és megyünk tovább. Pozitív próbálok lenni a nehéz, helyzetekben is, mert hiszek… Pedig nekem is vannak könnyeim, én is lehetek kimerült, sokszor van elegem, magamra konkrétan semmi időm, velem nem törődik senki.

Ezek ellenére sem keseredek el hiszen a kisfiam élete, egészsége az első számomra. Sokszor mosolygok mikor sirhatnék, de akkor is megmutatom a világnak, hogy minden gond ellenére is hinni, bízni kell… Sokan nem értik és fel sem fogják, hogy milyen érzés az egy anyának, hogy nem pár napig beteg a gyermeke, hanem egy életen át. Nem tudják milyen mikor minden éjjel arról álmodsz, hogy anyák napján verset szaval neked, de te tudod, hogy nem fog. Nem tudják, milyen a tehetetlenség, mikor segítenél rajta, az életedet adnád érte, de nem tudsz. Minden nap agyalsz mikor, hova, milyen fejlesztésre vidd ami segíthet, de közben legyen gyermekkora is. Rengetegszer vagyok fáradt és kimerült mind lelkileg és testileg. Mi akkor sem vonulunk el a világ elől. Mi elébe megyünk Mindennek. Nem érdekel ha ezren is bámulnak ránk furán, egy egy séta alkalmával. Mi akkor is kimegyünk a játszótérre, elmegyünk a vadas parkba és igenis csinálunk programokat mi ketten. Kihasználjuk az időt közösen, boldogságban. Emlékeket gyűjtve. Sokszor árnyék vetül a boldogságom fölé, mikor aggódom érte. Egy kisebb betegség miatt is, mert az is produkálhat nála rohamot. Olyankor egész éjjel fenn vagyok, nem tudok aludni, csak nézem és bízom benne, hogy meggyógyul mihamarabb és nem lesz rohama.

Rengeteg kis sorstárs gyermeket és felnőttet ismertem meg Levi által akikért a mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy az utamba sodorta őket. Iszonyatosan nagy lelki erő van ezekben az emberekben. Sokan nevelnek gyermeket azzal a tudattal, hogy nem biztos, hogy az ő kis kincsük, a mindenük megéli a tinédzser kort. Minden nap ezzel a tudattal nyugovóra térni és kelni hát, hogy is fejezzem ki magam… Nem lehet… Rettenetesen nehéz. Mi, akik minden nap értük küzdünk, akik látjuk a fényt a sötétségben, akik hiszünk, bízunk és szeretünk. A gyermekeinknek mi vagyunk a minden. A levegő. Mi éltetjük őket. Ők pedig minket. Egy körforgás ez, de mi döntünk arról, hogy éljük meg. A lelkünk az, ami leláncol vagy felszabadít bennünket.