Ha visszatekintek négy évvel ezelőttre, boldoggá tesz, hogy Levi mennyit fejlődött. Nem tudott helyet változtatni, nem kommunikált semmilyen formában és olyan gyenge volt a pici teste, hogy emlékszem, az volt az első célunk, bárcsak önállóan tudna ülni. Kemény és kitartó munkával, rengeteg terápián és álmatlan éjszakán túl, de bőven túl léptünk ezen a célon is. Nemhogy önállóan ül és bár nem szabályosan mászva, de nagyon gyorsan haladva teper a kis lakásunkban, játszik, pakol, néha önállóan fel is áll és abszolút kifejezi mit szeretne. Minden érdekli, barátkozik más gyerekekkel, imádja őket. Ha sétálni szeretne, hozza a kis cipőjét és boldogan bámul a járókeretre, mikor veszem elő, hogy induljunk a kis útunkra. Ami számára elég nehéz és fárasztó, mégis kitartóan szedi apró lábait és gyakorol a fő cél felé.

Az önálló járás. Jelenleg ez minden vágyunk. Tudom, hogy neki is az, mert az a boldogság, ami az arcán van mikor sétál, az leírhatatlan élmény neki és imádja. Olyankor a külvilág megszűnik mindkettőnk számára és csak egymásra, és a feladatra koncentrálva haladunk előre. Álmaimban sem gondoltam volna pár éve, hogy mi ezt fogjuk valaha gyakorolni. A lelkem mélyén nem. Hittem és bíztam, ahogyan most is, és ahogyan ezután is fogok. Benne, bennem, magunkban, hogy sikerülni fog minden, amit elterveztünk. Egyre okosabb és ügyesebb.

A napközi óta szociálisan is sokat javult és egyre több dolog iránt mutat érdeklődést. A kettőnk útja korántsem egyszerű és zökkenőmentes, de az akaratunk, kitartásunk, egymás iránti mindent elsöprő szeretetünk, ami nem csupán egy átlagos anya-fia kapcsolat, visz minket előre. Nagyon bonyolult és komplikált életút a miénk külső szemmel, de mi teljesen az egyszerűségre törekedve éljük meg napjainkat. Levit három évig fecskendővel itattam, mára már kulacsból önállóan is tud inni, persze ha akar, mert azért néha elvárja, hogy én csinálják meg dolgokat és ő lazáskodik picit. Nem baj, hiszen küzd ő eleget, és amit ez a csöpp kis lélek átélt idáig, az nem semmi. Én mindenben támogatom és segítem őt. Annyi mindent elértünk már mi ketten, nem állunk meg! Soha! Mindig lesznek új álmok és célok előttünk, mert a mi életünk erről szól. Álmok, vágyak, célok… Hit, remény és szeretet… Akarat, erő, kitartás…

Mindezek az életünk fő alkotó részei. A sikeres fejlődéshez mindegyikre szükség van. Nélkülük nem biztos, hogy itt tartanánk. Négy éve, ami nekünk egy álom volt csupán, az mára már valóság.